|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 47 találat | lapozás: 1-30 | 31-47 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Vajda Lajos 2008. április 18.Megvonta az RMDSZ a politikai támogatást Vajda Lajostól, és az alsó-háromszéki szervezet operatív tanácsának döntése szerint leváltották az ügyvezető alelnöki tisztségből is ― tájékoztatott Albert Álmos területi elnök. Vajda egy nappal korábban jelentette be, nem indul az RMDSZ tanácsi listáján, és függetlenként pályázza meg a megyei önkormányzat elnöki tisztségét. /Farkas Réka: Megvonták a politikai támogatást Vajdától. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./2008. április 19.Tudomásul vette a Kovászna megyei egyeztető tanács az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetének döntését, miszerint megvonták a politikai támogatást a függetlenként induló Vajda Lajostól, tájékoztatott Baka Mátyás, az RMDSZ megyei elnöke. Azonban jelenlegi megyei alelnöki tisztségéből leváltására a törvény nem ad lehetőséget, mert hat hónappal a választások előtt már nem elmozdíthatóak az önkormányzati vezetők. /Farkas Réka: Nem válthatják le Vajda Lajost. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./2008. április 23.Az RMDSZ leadta területi szervezeteinek az összes jelöltlistát – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Az MPP bejelentette legfontosabb székelyföldi jelöltjeit. A Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségéért Szász Jenő elnök száll versenybe, akinek az RMDSZ-es Borboly Csabával kell megmérkőznie, Kovászna megyében az RMDSZ-es Tamás Sándor parlamenti képviselőnek az MPP-s Kovács István unitárius lelkésszel és Vajda Lajos független magyar jelölttel. Az MPP Maros és Szilágy megyében is indít jelöltet. Előbbiben Tőkés András lesz az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke versenytársa a megyei tanács élére, a szilágysági magyarok szavazataiért pedig az RMDSZ-es Csóka Tibor mellett Papp Lajos, az MPP helyi szervezetének elnöke is küzdeni fog. Székelyföldön minden nagyvárosban állított saját jelöltet az MPP. Csíkszeredában Pap Előd, Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Székelyudvarhelyen Orbán Árpád, Gyergyószentmiklóson Mezei János, Székelykeresztúron Farkas Csaba és Sepsiszentgyörgyön Csinta Samu képviseli majd az MPP színeit polgármesterjelöltként. Markó Béla az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az RMDSZ a decentralizációra, az erdélyi települések modernizációjára és infrastrukturális fejlesztésére, valamint az autonómiára helyezi a hangsúlyt a választási kampányban. Az RMDSZ és az MPP közötti versenyről elmondta: négy évvel ezelőtt is kemény harcra készültek a felek, csak akkor a MPP nem saját, hanem a Népi Cselekvés listáin szerepelt. Markó szerint sok helyen az MPP listáira olyan emberek kerültek, akik veszítettek az RMDSZ-es előválasztáson. /B. T. : A szórványban is megoszlanak majd a magyar szavaztok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./ Szász Jenő, az MPP elnöke bejelentette: Székelyudvarhelyen a polgármester-választáson az MPP Orbán Balázst, a Civitas Alapítvány igazgatóját jelöli, Csíkszeredában pedig Papp Elődöt. Csíkszeredában városi tanácsosnak az MPP 24 jelöltet indít, míg a Hargita Megyei Tanácsba egy 35 jelölt nevét tartalmazó listát állítottak. Szász Jenő szerint a demokrácia Székelyföldön 38 napos, mert ennyi ideje sikerült bejegyezni a Magyar Polgári Pártot. /Jelöltlisták: senki többet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./2008. április 24.Az RMDSZ számos jelenlegi polgármestere, önkormányzati képviselője függetlenként vagy a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben száll versenybe a helyhatósági választásokon. Legtöbben az előválasztásokon elszenvedett vereség miatt döntöttek így, annak ellenére, hogy előzőleg írásbeli ígéretet tettek, miszerint nem indulnak a szövetség ellen. A legismertebb Vajda Lajosnak, a Kovászna megyei tanács alelnökének az esete, aki azzal indokolta döntését – függetlenként pályázza meg a megyei tanácselnöki tisztséget –, hogy folytatni szeretné az elkezdett projekteket. Döntése miatt az RMDSZ megvonta tőle a politikai támogatást, és az alsó-háromszéki szervezet ügyvezető alelnöki tisztségéről is le kellett mondania. Az MPP-s elöljárók nem látnak semmi kivetnivalót abban, hogy valaki RMDSZ-es politikus volt, mielőtt a polgári alakulatba beállt volna. Maros megyében csak a vidéki településeken fordul elő, hogy leköszönő RMDSZ-es önkormányzati képviselők függetlenként, vagy az MPP színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. A polgári párt megyei elnöke, Ráduly Levente szerint ebben nincs semmi kivetnivaló. Ráduly 2000 és 2004 között maga is a szövetség színeiben nyert marosvásárhelyi tanácsosi mandátumot. Csíkszéken két leköszönő RMDSZ-es elöljáró is függetlenként indul a polgármesteri tisztségért, a csíkszentmihályi André Mihály és a csíkpálfalvi Szőcs Béla. Gyergyószentmiklóson Kontesveller József leköszönő alpolgármester és Blénessy Géza tanácsos indul függetlenként. Az előbbi Weil Gyulával szemben maradt alul az előválasztásokon. Blénessy Géza az előválasztások során nem került befutóhelyre. Háromszéken is előfordult, de nem jellemző, hogy az RMDSZ-től nagyszámban igazoltak volna át jelöltek az MPP listáira. Bihar megyében két leköszönő RMDSZ-es polgármester, a székelyhídi Gyurcsik Zoltán és a hegyközpályi Papp György indul függetlenként a választásokon. Mindketten alulmaradtak az előválasztáson. Szatmár megyében két községben indul a polgármester-választáson olyan személy, aki alulmaradt az előválasztáson. Szabó Elek, Egri leköszönő polgármestere függetlenként száll harcba a tisztségért, Hadad községben a másodikként végzett Kulcsár Csaba kifogásolta az előválasztások menetét, és úgy döntött, az MPP színeiben indul. /”Dezertőrök” kihívása. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./2008. április 26.Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete Kolozs megyei csoportjának április 24-én megnyílt tárlata főhajtás két jeles, száz évvel ezelőtt született pályatárs, Vajda Lajos és Korniss Dezső emléke előtt, Forma-világ címmel. /(-h): Forma-világ az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./2008. május 14.A térség kulturális fővárosává kell tenni Sepsiszentgyörgyöt, fogalmazták meg kulturális programjukat a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi jelöltjei. Csinta Samu polgármesterjelölt kifejtette, hogy a városmarketing leghatékonyabb eszköze a művelődés. A háromszéki önkormányzatoknak meg kellene vásárolniuk a területükön lévő vadászházakat, protokollvillákat és az azokhoz tartozó területeket, jelentette ki Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, független tanácselnökjelölt. /Kovács Zsolt: Csinta Samu kultúrvárost akar. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./2008. május 30.Vajda Lajos független Kovászna megyei tanácselnök-jelölt Hargita, Kovászna és Maros megye összetartozása egyértelmű, a magyar megyék vezetőinek egyeztetniük kell, és helyi szinten a román közösséggel is meg kell értetni, mit akarnak. Meg kell kezdeni az intézményrendszer kiépítését, Vajda Lajos már a régiók hivatalos átrajzolása előtt létrehozná a Regionális Fejlesztési Tanácsot. Ez a testület negyedévente ülésezne. /Farkas Réka: Regionális Fejlesztési Tanácsot hozna létre (Befejezte a megyejárást Vajda Lajos) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./2008. június 9.A második forduló előtt Sepsiszentgyörgy két polgármesterjelöltje, az RMDSZ-es Antal Árpád és ellenfele, az MPP-s Csinta Samu folytatta a kampányt. A megyei tanácselnöki tisztségért függetlenként induló Vajda Lajos a rá szavazókat arra buzdítja, hogy a második fordulóban az RMDSZ jelöltjére adják voksukat. /Illyés Judit: Háromszék: kampány focival. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./2009. május 9.1987 óta először kap Magyar Művészetért Díjat erdélyi festőművész: Vinczeffy László május 10-én, vasárnap veheti át a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban. Vinczeffy László kipróbálta a papírművészetet, kerámiát készített, meg installációkat is. /Váry O. Péter: Magyar Művészetért Díj Vinczeffy Lászlónak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./2009. július 29.A 80-as években Nagyvárad a progresszív képzőművészeti törekvések egyik gyújtópontja volt. Erről az időszakról és a Dialóg csoportról szól Ujvárossy László Progresszív kortársművészeti törekvések Nagyváradon, a nyolcvanas években címen hamarosan megjelenő könyve, melyet a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatói tankönyvként használhatnak. A munka szerzője Ujvárossy László, a Partiumi Keresztény Egyetem művészeti karának megbízott dékánja, maga is aktív szereplője volt a könyvben bemutatott történéseknek, a Dialóg csoport néven ismert nagyváradi művészi csoportosulás tagjaként. A csoport 1981-ben, tartotta első kiállítását, az utolsó közös tárlatokra pedig 1995-ben került sor, a szentendrei Vajda Lajos Pincében és a budapesti Vigadó Galériában. A másfél évtized alatt a Dialóg csoportban több mint háromtucatnyi művész fordult meg, akik javarészt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemről kerültek ki, köztük magyar művészek: Jovián György, Onucsan Miklós, Boné Rudolf, Gerendi Anikó, Egyed Judit, U. Kerekes Gyöngyi és Kovács Károly. A csoport művészi eszköztárában szerepeltek konceptuális törekvések, éppúgy mint a folyamatművészet, a performansz, vagy a transzavangárd. A Dialóg csoport tagjai országos visszhangot kiváltó kiállítások résztvevői voltak. A szerző az anyagnak román nyelven való megjelentetését is tervezi. /Pengő Zoltán: A Dialóg csoportról ad ki könyvet Ujvárossy László. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./2009. augusztus 6.Tizennégy alapító taggal bejegyezték a Zöldenergia Egyesületet, a civil szervezet a megújuló energiaforrásokkal kíván foglalkozni, főként energianövény-termesztéssel, annak felhasználási lehetőségével – tájékoztatott Vajda Lajos, az egyesület elnöke. Példaként a gyorsan növő energiafüzet említette, szerinte Háromszéken is népszerűsíteni kellene ezt a növénytermesztési, illetve teljesen környezetbarát energia-előállítási lehetőséget, mert a megyében egyelőre mindössze 4,5 hektárnyi ültetvény van Nyujtódon és Kézdiszentkereszten, az is kísérleti jellegű. /Mózes László: Zöldenergiát Háromszékre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./2009. szeptember 23.A székelyföldi vállalkozások fejlődési lehetőségeiről egyeztethetnek az üzletemberek, valamint az önkormányzatok képviselői a szeptember 24-én kezdődő sepsiszentgyörgyi 3Invest konferencián. A 3Invest elnevezésű kiállítást és konferenciát második alkalommal szervezi meg a magyarországi MacLine Hungary Kiállításszervező vállalkozás és a helyi Mediorg, illetve Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Vajda Lajos, a Kovászna megyei kis- és közepes vállalkozókat tömörítő egyesület, az ASIMCOV igazgatója elmondta, a helyi vállalkozóknak ismerniük kell minden lehetséges beruházást, ami a jövőben a térségben megvalósulhat, hogy felkészüljenek a pályázásra. /Bíró Blanka: Székelyföld: esély a projektekben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./2012. január 3.Az ojtozi honvédemlékmű cikk-cakkos útja Szent István országábanSzent István országának legkeletibb csücskében, a Kárpátok külső lejtőjét árkoló Ojtoz völgyének kistelepülésén augusztus 20 előestéjén alapkövet helyeztünk el az 1917. augusztus 8 –12 közti négynapos kegyetlen harcokban elesett, a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred kötelékeihez tartozó hősi halottak emlékére. Az ojtozi római katolikus templomkertben, egy törött székely kapu torzója mellé állított andezit tömbre később bronzplakett kerül, amelyet a soproni Erdélyi Kör készíttetett, és, a tervek szerint még ezen az őszön ünnepélyes keretek között a Kör képviselői és meghívott vendégei az ojtozi sziklára elhelyeznek. Szent István országának két települése, az Ojtoz és Sopron közötti nyolcszáz kilométernyi távolság is jelzi, hogy valami, a mai Magyarország méreteihez szokott szem számára a szó földrajzi értelmében „szélsőséges” ügyről van szó. De ha belemélyedünk históriánk összekuszált és meg sem írt lapjainak olvasásába, a história még szövevényesebb tekercseihez jutunk. A Keleti Kárpátok egyik legfontosabb históriai átjárójának, az Ojtoz-völgyének védelmezése a magyar hadakra, a székely katonanemzetre, majd a székely határőrségre hárult. 1917-ben a magyar hadvezetés az Ojtozi völgyszoros védelmét a soproni ezredre bízta. A sors fintoraként eközben Székelyföld harcosai az Olasz fronton, Doberdónál, Piave-nál harcoltak és véreztek el, s groteszk módon, Linder Béla hadügyminisztersége, majd Kun Bélának és körének országot rontó és nemzetpusztító komisszárkodása idején mire az összeomló nyugati frontról a székelyek visszatértek, már nem volt hazájuk, mert a magyar hadügyminiszter, a világtörténelemben is páratlan és példátlan módon, „nem akart többé katonát látni.” Kratochwill Károly, a nyugati frontról visszatérve megpróbálta menteni a még menthetőt, megszervezte a Székely Hadosztályt, szembeszállt a katonák szülőföldjét elözönlő román hadakkal, de hamarosan két, magyar és román front közé került, fegyverletételre kényszerült, s amiről az utókor szeret szégyenérzetében szemérmesen hallgatni, inkább a román hadsereg előtt tette le a fegyvert, minthogy a bolsevizmus magyarországi hatalomra kerülését segítse. A románok, „természetesen” ígéretüket nem tartották be, az egész székely kompániát internálták. Az így összekuszálódó politikai és katonai helyzetben azok a székely katonák, akik nem tudtak vagy nem akartak szülőföldjükre visszajutni és ott román uralom alá kerülni, a felső-magyarországi csatákban vettek részt, és nem kis szerepük volt például a csehek Magyarországról való ideiglenes kiszorításában. És aztán következett Trianon. A soproni 18-as gyalogezred ojtozi történetéhez visszatérve: 1918-ban rettenthetetlen harcosoknak bizonyultak. A már említett csatában négy napon át feltartóztatták és visszaverték a túlerőben lévő orosz csapatokat. A soproni Cyberpress internetes lapból is tudjuk, hogy az ezred elveszítette tiszti állományának háromnegyedét és legénységének mintegy felét. A kitüntetések számadataival is érzékeltethetőek a részvétel arányai: az ezredet Ojtoz Hősei címmel tüntették ki, öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érmet adományoztak a harcok résztvevőinek, s az ezred számára odaítélt díszkürt is jelzi az elismerés mértékét. Nos a soproniak még a világháború harcainak idejében hősi helytállásukat honvédemlékművel örökítették meg az Ojtoz völgyében. Ezt az emlékművet az ország politikai összeomlása közben barbár módon lerombolták. Az emlékmű egy hatalmas, az országút fölé benyúló sziklafalra elhelyezett egész alakos honvéd féldomborművéből állott. A sziklát az emlékműről Honvédkőnek hívták akkor is, amikor már csak a honvéd emlékképe függött a sziklafalon. Aztán 1961-ben az Ojtoz – Bákó műút szélesítése ürügyén a Honvédkövet is berobbantották, amelyet a helybéliek képzeletben még mindig ott látnak, és a helyet ma is Honvédkőként mutogatják, holott már se honvéd nincs, se kő. De van még emlékezet. Emlékeztek a soproniak is. A soproni 18-as bajtársi kör 1934-ben Dabóczy István szobrászművésszel, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanárával elkészíttette a honvédemlékmű féldomborművének mását, amelyet 1934. augusztus 5-én avattak fel Sopronban, és az akkori Gleinchenberg allé Ojtozi fasorában helyeztek el. Érdemes megjegyezni, hogy az Ojtoz sétány Sopronban azóta sűrűn látogatott kegyeleti hely, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy Dabóczy István a hírhedt Recski táborban pusztult el, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták. Úgy kerek a világ, ha emlékezni is tudunk. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotást helyezett el az ojtozi római katolikus templom cintermében, ezzel tisztelegve két világháború hősi halottai előtt. Az emlékmű, ahogyan ez nálunk történni szokott, minimális pénzadományból készült el, az anyagféleségeket, a művészi, a szakképzett és szakképzetlen munkát az ojtozi, berecki, és más illetőségűek biztosították. Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcok történetét felelevenítő írásaink és rendezvényeink hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a Magyar Királyi 18. Számú Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának kicsinyített mását. A bronzmásolat Sz. Egyed Emma soproni éremművész alkotása. Ez és vázlatosan ennyi az ojtozi honvédemlékmű összekuszálódott története, amely látszólagos ziláltsága ellenére egyenes és jól járható gondolati-érzelmi vonallal köti össze a Szent István-i Magyarország nyugati és keleti végvidékét. De bizonyságul szolgál arra is, hogy Sopront nem csupán a Magyarországhoz tartozás voksolásos megerősítése végett lehet a „Hűség Városa” titulussal kitüntetni, hisz ezredének katonái a keleti végeken is közemlékezetre érdemes módon védték a hazát, s akiknek maradékai olyan időkben is átmentették kegyeleti tárgyainkat, alkotásainkat és emlékeinket, amikor ezért Recsk járt, és nem kitüntetés. Az ojtozi két és féltonnás sziklatömböt és az alapzathoz szükséges követ a mikóújfalusi kővágó műhelyt működtető Bozin Sándor ajándékozta, az andezit tömb a Vajda Lajos megyei tanácselnök-helyettes és Kasléder Ferenc málnási polgármester közreműködésével jutott el Ojtozba, ahol Pál Andor vállalkozó erőgépei és munkavállalói, valamint Bereck polgármesteri hivatala és három település, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos mesterei és munkavállalói segítkeztek. Az alapkőletétel alkalmával megható volt a háromszéki emlékműállítókkal együtt a helyszínen látni olyan soproniakat is, akik még mindig a háborúkban elveszett nagy- és dédszülők ojtoz-völgyi emlékei után kutatnak. 2006. augusztus 18. Sylvester Lajos Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből Erdély.ma 2013. november 5.In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres SándorMűvészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát. A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt. A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik. A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt. Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza. A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink. Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg. Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot. A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről. A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója. Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 18.Kövek becsülete, Háromszék hűsége (Beszélgetés Kisgyörgy Zoltán geológus-újságíróval)Nyolcvanadik születésnapjához közeledik Kisgyörgy Zoltán. A régi idők nagy tanújával, a háromszéki bányaipar és helytörténet kimagasló szakértőjével, az utolérhetetlen mesélővel szűk évszázad villanásainak fényében fürdőztünk. Geológusként érte a rendszerváltás pillanata. Akkori munkahelyét, a kőröspataki bányát sokan ma is a kommunista „elmebaj” mintapéldányaként emlegetik. Valóban kudarcra ítélt vállalkozás volt? – Nem feltétlenül, a szakemberek rontották el a dolgot. Azt a dobostortához hasonló húszméteres lignit- és szenesanyag-réteget nem úgy kellett volna kitermelni, ahogy egy gyerek a tortába harap, hanem úgy, hogy leszedi a piskótalapot, majd kiskanállal levakarja róla a krémet. Centiméterről centiméterre ismertük, mi van ott, de hiába erősködtünk, nem szelektíven zajlott a kitermelés, hanem négy méter magas lépcsőkben. Még így is meglett volna az ott kitermelt szénben az ezer kilokalória/kilogramm fűtőérték, de mindig előre kellett fúrni, hogy ne a szénréteg fölötti vízből merítsék le a szenet. A szivattyúk pedig nem bírták az állandó vízkiemelést, minden prioritás ellenére tízből legfeljebb három-négy szivattyú dolgozott egyszerre, a többi újratekercselésre várt. Ilyen körülmények között markolókkal termelték ki a nedves masszát, amely aztán persze hogy nem lehetett versenyképes, még úgy sem, hogy időről időre finom bodosi száraz szénnel keverve igyekeztek feljavítani. – Hogyan jelent meg életében a bánya? – Geológia–földrajz szakot végeztem az egyetemen, ez egyenértékű volt egy bányageológus mérnök képzettségével. Az érdeklődésem persze jóval korábbról fakadt. A Mikóban tizedikesként Harkó József tanár úrtól még a Román Népköztársaság geológiáját tanultam, történeti geológiát, sztratigráfiát. Mindig nekem kellett az illyefalvi szenet a kályhába raknom, s ahogy hasítottam, raktam egymásra, mutattam a lapokon Jóska bácsinak a kicsi csigákat. Jól látod, fiam, mondta, ennyire érdekel ez téged? – Hirtelen pályaválasztás lehetett… – Ennyire azért nem. Amikor édesapám először kérdezte, mi szeretnék lenni, még azt mondtam, hogy unitárius pap. Fogta a fejét, ezt nem lehet, fiam. Nyolc évet volt orosz fogságban, beállították az ottani kommunista pártba – Kun Béla csapatába – azzal a be nem tartott ígérettel, hogy azonnal hazaengedik. Ezek a kommunisták ötven esztendeig sem mennek el, mondta, hagyd békén ezt a papságot. Legközelebb azt mondtam, színész szeretnék lenni. Hogy miért? Hát mert olyan sokat szerepeltetnek az iskolában, s szeretem az irodalmat is. Milyen élet az, hogy amikor bánatod van, énekelsz a színpadon, s ha örömed van, sírsz, ez sem jó, fiam, mondta. A geológiára azonnal rábólintott: ez igen, ez jó választás, a barátok becsaphatnak, de a kövek sohasem. Jól tanultam, birtokolni akartam az anyagot, köztársasági ösztöndíjjal végeztem. – Eminens tanulóként nem akarták Kolozsváron, az egyetem környékén tartani? – Felmerült egy leningrádi továbbtanulás lehetősége, de az ötvenhatos események után a magyar diákok körül megfagyott a levegő. És mivel én mindig olyan helyre vágytam, ahol üledékek, kövületek vannak, ugyanakkor minél közelebb a szüleimhez, kihelyezéskor az apácai tanári helyet foglaltam el, ahonnan „kukkerezni” tudtam Köpecet. – A bányavállalathoz is az üledékek vonzották? – Nagymértékben igen. Erdővidékre érkezésem után megkerestem a bánya igazgatóját, Boros Árpádot – már korábbról, Barátkáról ismertem –, aki azt mondta: ne, nekem van egy „dzsologom”, de rákos beteg. Amint eltemetik, maga keressen meg. Csakhogy jött a veszedelem: Apácán engem neveztek ki a kollektív gazdaság szervezőbizottsága elnökének. Fiatal voltam, diplomás, hamar iskolaigazgató, nem kérdeztek meg, hogy akarom-e. De semmiképp nem akartam, kapálóztam is ellene, fenyegetőztem: én iparos és szövőgyári munkás gyermeke vagyok, engem nem tudnak zsarolni a múlttal, s ha nem hagynak békén, elmegyek innen. De úgy tűnt, nem nagyon van apelláta. Meghalt viszont Ciobotaru, a „dzsolog”, én jelentkeztem Borosnál, s 1960 őszén elkezdtem a munkát a köpeci bányánál. – Hogyan fogadta a bányászok nagyon kemény világa a fiatal diplomást? – Gyönyörű életem volt. Nekem kellett megmondanom a bányamérnököknek, merre menjenek, hol a szén. Tiszteltek, becsültek, s bár sose dicsért meg, a hátam mögött Boros is büszke volt az új „dzsologjára”. Mégis otthagytam Erdővidéket, miután nem kaptam meg egy kertes lakást, amelyet az igazgató egy néptanácsi titkárnak ígért oda. Milyen „dzsologja” voltam én, ha nem érek ennyit, kérdeztem, s már pakoltunk is. Hidrogeológus mérnöknek jöttem a Kovászna megyei turisztikai vállalathoz. – Miben különbözött ez a munka a korábbitól? – Amíg korábban a bányában ellenségem volt a víz, 1975 januárjától a barikád túloldalára kerültem. Vargyason például sokat harcoltunk a borvizekkel, volt, hogy a szén fölött négy méterre kitűnő borvízréteget csapoltunk le a száraz szén érdekében. Ott mindig a víz volt az áldozat, a turisztikai vállalatnál meg éppen azért harcoltunk, hogy minél több borvizet fedezzünk fel és engedélyeztessünk. A vargyasi borvíz például egy bányászfúrás nyomán fakadt fel, s ahogy romlott a minősége, úgy változtatták meg ugyanannak a víznek az elnevezését, lett Vârghișből Silvana, majd Borsil. Olasztelek borvize a bánya beszakadása miatt tűnt el, és máig nem jött vissza. – Sepsiszentgyörgy régi központjának lebontása és újjáépítése kínált-e lehetőséget „ásatásokra”? – Hogyne, s mivel pénz volt rogyásig, csak ott nem fúrtam, ahol nem akartam. A megyei kórház udvarán például egy 150 méteres mély fúrásból lúgos-kénes-büdös víz tört fel, de hiába javasoltam, hogy alakítsanak ki a belgyógyászat alagsorában egy balneoterápia-központot, nem hallgattak meg. Összességében szép eredményeket értem el, tudományos és ismeretterjesztő írásaim jelentek meg, a megyei környezetvédelem altalajbizottságának elnöke lettem. Ebben a minőségemben tartottam egyszer egy előadást, amelyen Boros is ott volt. Utána megkérdezte: mennyit fizetnek magának ennél a turisztikai „orificsiúnál”? Sokkal többet adok, jöjjön vissza, mert megnyitottuk a kőröspataki bányát. Hogy fájt a szívem, amikor belegondoltam, hogy újra láthatom azokat a rétegeket… – A hetvenes években elkezdte megjelentetni a Megyei Tükörben tudománynépszerűsítő, Háromszéket bemutató írásait. Hogyan csúsztak át ezek az egyre szigorodó cenzúrán? – Bármilyen meglepő is, sok vezető ember rokonszenvvel figyelte jómagam és Kónya Ádám írásait, köztük Stanca elvtárs, a propagandaosztály vezetője is. Elsősorban a szakértelmemet értékelte, és azt, hogy igyekeztem érdekessé, vonzóvá tenni a környéket. Persze rengeteg trükkhöz kellett folyamodni, hogy megjelenhessenek turisztikai kalauzaim, de apró kompromisszumok árán gyakorlatilag valamennyi hasonló munkámból könyv lett. Volt nálam házkutatás is, s amikor megtalálták a magyar királyi honvédségi térképeket, megmondtam: nekem ezekre szükségem van, honnan a fenéből tudnám másképp, hogy milyen magas egyik vagy másik hegy? Király Károly segítségével kaptam vissza őket, az volt az áruk, hogy be kellett lépnem a pártba, de ma is megvannak. – Míg a bányászatban dolgozók többsége ötvenévesen nyugdíjba megy, ön 1990-ben új életet kezdett: a Háromszék újságírója lett. Lehet, hogy azóta ért révbe? – Nagyon jól érzem magam ennek a szerkesztőségnek a tagjaként, amely akkor fogadott be, amikor a bánya éppen „omlott ránk”, 40 százalékos fizetésért dolgoztunk. Megbecsülnek, én meg igyekszem szolgálni ezt a csapatot, amíg az erőm engedi, még annak árán is, hogy az újságírói munkám miatt egyre tolódik néhány könyvem befejezése. De semmiért nem adnám az érzést, amikor Brassóban felülök a vonatra, s mellettem egy fiatalasszony megkérdi: hogy is van azokkal a csontokkal, Zoli bácsi, amelyekről a múltkor írt? Én meg mesélni kezdek, s azt veszem észre, hogy már döcögünk be Szentgyörgyre. Még hallom, hogy leszálláskor a fiatalasszony azt mondja a társának: nemrég láttam Zoli bácsit, egészen normálisnak tűnt, s ne, most képes szegény egy órán át beszélni valami csontokról… KISGYÖRGY ZOLTÁN Geológus, geológiai és helytörténeti szakíró, újságíró, 1936. június 21-én született a háromszéki Árkoson. Két lánya és két unokája van. Iskoláit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen végezte, 1957-ben diplomázott geológia–földrajz szakon. Tanár Ozsdolán és Apácán, majd az erdővidéki szénbányák geológusa. Geológiai, bányaföldtani, őslénytani, barlangtani és vízföldrajzi szakdolgozatai a Földtani Közlöny, Karszt és Barlang, Aluta, Revista Minerilor, Acta Hargitensia, Dări de Seamă ale Comitetului Geologic és egyéb szaklapokban jelentek meg. Székelyföld hasznosítható ásványi kincsei, az ásványvizek és mofettagázok mint természetes gyógytényezők kutatása mellett érdeklődése kiterjedt az ipar- és tudománytörténet, turisztika, hely- és művelődéstörténet, valamint a népművészet tárgyköreire is. A Háromszék napilap főmunkatársa. Fontosabb munkái: Köpecbánya: 1872–1972 (Vajda Lajossal, Sepsiszentgyörgy 1972); Erdővidék (útikalauz, Sepsiszentgyörgy, 1973); Őslények nyomában (Kolozsvár, 1976); Jelzett turistaösvények Kovászna megyében (társszerzőként, Sepsiszentgyörgy, 1978); Románia ásványvizei (Kristó Andrással, 1978); Baróti-hegység–Bodoki-havasok (társszerzővel, Csíkszereda, 2001), Háromszéki vártúra kalauz (Barót, 2008); Kovászna megye. Útikönyv. (Csíkszereda, 2009); Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben (Barót, 2010); Háromszéki borvizeskönyv (Sepsiszentgyörgy, 2013); Árkos (Barót, 2015). Díjak, elismerések: Munkaérdemrend (1972); MÚRE-nívódíj (2002); Ezüstfenyő-díj (2013); Magyar Érdemrend Tisztikereszt (2014). Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 1.Startup-nemzet leszünk?Tízezer új vállalkozás kap támogatást! Nagyszabású vállalkozásösztönző programot indított a kormány, a következő időszakban országos szinten 10.000 kis- és középvállalkozás alapítását és működését finanszírozzák. A májusban induló Startup Nation – Románia-program révén a kkv-k egyenként 200.000 lejig terjedő, de minimis jellegű, vissza nem térítendő összegeket kaphatnak. Számítások szerint a 10.000 újonnan alapított cég legalább 20.000 új munkahelyet fog létrehozni, hiszen feltétel, hogy minden vállalkozás legkevesebb két munkavállalót alkalmazzon meghatározatlan időre, kötött munkaszerződéssel, és a munkahelyeket legkevesebb három évig meg kell tartania. A program részleteiről a hamarosan induló www.romaniastartupnation.ro oldalon vagy a Facebookon a RomaniaStartupNation oldalon, illetve a www.aippimm.ro honlapon lehet tájékozódni. Újdonság, hogy a pályázati kiírásban azok a költségtípusok szerepelnek majd, amiket nem támogatnak, így bármi elszámolható, ami nem tilos, nem lesz többféleképpen magyarázható egy költségtétel. Ígéretek szerint a pályázat benyújtását követően egy napon belül értesítik majd az érintettet, hogy megkapta vagy sem a támogatást. Az Asimcov vállalkozói szövetség már részt vett egy startup-program lebonyolításában, akkor azt vállalták, hogy két régióban tíz hónap alatt 40 startup-vállalkozást indítanak, mutatott rá Vajda Lajos. Az Asimcov ügyvezetője szerint a Központi Fejlesztési Régióban 15 startup-vállalkozás létrejöttét támogatták egyenként 25.000 euróval, ezek közül 6 új cég Kovászna megyében létesült, legtöbb a sepsiszentgyörgyi Vállalkozói Inkubátorházban működő InnoHub közösségi térben tevékenykedik. Az InnoHub-ban mentor-programot is indítottak, amely révén vállalkozók, egyetemi tanárok osztják meg tapasztalatukat, és támogatják a fiatal vállalkozókat. „Be kell azonosítani, hogy az adott gazdaságban milyen láncszem hiányzik, és olyan cégeket kell indítani, amelyek illeszkednek egy értékláncba, így elkerülhető a kudarc”, véli Vajda. Hozzátette: örvendetes, hogy a Startup Nation program fiatalokat céloz meg, hiszen új erőt kell a gazdaságba vinni. Az InnoHub közösségi tér befogadó intézmény, ahol segíteni tudnak a startup-program iránt érdeklődőnek, és megfelelő környezetet biztosítanak tevékenységüknek. Mátyus Enikő, az InnoHub koordinátora – aki startuperként részt vett a korábbi programban – lapunknak elmondta: fontos, hogy az új vállalkozás egy rendszerbe csatlakozzon, mert különben elkölti a kapott támogatást, megveszi az eszközöket, és megpróbál betörni a piacra, de önmagában nem lesz életképes. Statisztikák szerint a startupok 97 százaléka a támogatási időszak után befuccsol, mutatott rá Mátyus Enikő. Azt tanácsolja a Startup Nation iránt érdeklődőknek, hogy a www.adrcentru.ro oldalon tanulmányozzák az intelligens szakosodás stratégiát, amely meghatározza a területeket, amikbe érdemes befektetni. Térségünkben kilenc ilyen terület van meghatározva, ezek az erdőgazdálkodás és faipar, a mezőgazdaság, élelmiszeripar, textil- és konfekcióipar, balneoturizmus, IT, zöld energiák, mechatronika és repülőgépgyártóipar. Ugyancsak a sepsiszentgyörgyi InnoHub-ban tevékenykedik Sebestyén Tihamér doktorandusz is, aki a Green Energy klaszter zöld energia projektjeivel foglalkozik. Érdeklődésünkre elmondta: egyetemistaként sok területen kipróbálta magát, dolgozott külföldön is, majd hazatért. Véleménye szerint egy jó ötlettel, startupot indítva Háromszéken is ugyanolyan életkörülményeket lehet megvalósítani, mint Nyugaton. „Egyetemistaként érdemes pár évre külföldre menni, tapasztalatot szerezni arról, hogyan működnek a dolgok Nyugaton, de haza kell jönni, és itthon vállalkozni”, tanácsolja a fiatal doktorandusz. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 30.Tényleg felelős generáció vagyunkMárcius 24–26. között zajlott az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója Székelyudvarhelyen. A legnagyobb magyar erdélyi fiatal közgazdász találkozón idén is közel 200 fiatal közgazdász vett rész. A rendezvény témája idén a Kék és zöld gazdaság, avagy a felelős generáció volt, így az előadások is ebben a témakörben zajlottak. A nap folyamán a plenárisokon az előadók bevezették a témájukhoz kapcsolódó szekciókat, Rácz Attila az IT Plus klaszter víziójába avatta be az érdeklődőket, majd Vajda Lajos a zöld energiát mutatta be, Kuti Géza az adományozási szokásokról beszélt. Lehetséges az átmenet a hagyományos gazdálkodásból a kék-zöld gazdaságba – Kolumbán Gábor utolsó plenáris előadó témája igencsak nagy érdeklődésre tett szert. A Lehetőségek az újrahasznosításban szekció keretén belül megtudhattuk, Fekete Bálint vállalkozónak köszönhetően, hogyan lehet újrahasznosítva kartonokból bútorokat előállítani, illetve hallhattunk Sebestyén Tihamér előadásán a bioenergiáról és Imets Zsolt által betekintést nyerhettünk az elektronikai hulladékok felhasználásába. A Vállalkozz korlátok nélkül szekcióban Jancsó István világított rá, hogy milyen a mozgáskorlátozottak helyzete a munkaerőpiacon, ezt kiegészítette Bodó Imre vállalkozó, a fogyatékos- és egészséges vállalkozók különböző nehézségeivel, valamint Molnár Attila pszichológustól megtudhattuk, hogy egy jó csapat az alapja a sikeres vállalkozásnak bármilyen területen. Az Innováció szekcióban Bálint Ákos szisztematikus kreativitás-előadását Turcsán Tamás és Geréb Róbert előadók követték, ahol szó került az innovációs platformok illetve az ember és a vállalkozás kapcsolatáról. A CSR szekció keretén belül megtudhattuk Halmen Balázs előadásában, hogyan építsünk, közösséget a jótékonyság köré valamint Felméri Erzsébet és Szakács Paál István által betekinthettünk a jól nevelt intézmény és a székelyudvarhelyi inkubátorház hasznosságába is. (EFIKOT-közlemény) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-30 | 31-47
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
